Az etióp–eritreai háború rövid története (1998-2000)

(részletek)

Az afrikai kontinens 2. világháború utáni történetének egyik legvéresebb háborúja dúlt 1998-tól 2000-ig, az Afrika szarván elterülő két ország: a 60 millió lakosú Etiópia és a 4 milliós Eritrea között. Az alábbiakban e háborúhoz vezető utat, illetve a konfliktus főbb eseményeit szeretnénk bemutatni.

…

A háború okai

Eritrea és Etiópia viszonyát határproblémák terhelték, mivel a határvonala nem lett pontosan kijelölve. Eritrea azt a határvonalat ismerte el, amelyet még az 1902-es olasz–etióp szerződés rögzített. De ez a szerződés néhány ponton kétértelmű volt. Badme település térségében a határ két folyót kötött össze, de arról vitáztak, hogy hol is helyezkedik el az erre a névre keresztelt falu. Zalambessa körül a folyókat nevezik másképp, s nem világos, hogy az olasz–etióp szerződés mikor melyikre utalt. Bure térségében a szerződés úgy jelölte ki a határt, hogy az a tengertől 60 km-re párhuzamosan haladjon, amit a két fél szintén eltérően értelmezett.

A határproblémák mellett gazdasági konfliktus élezte tovább a helyzetet. Etiópia ugyanis elvesztette tengeri kijáratát, és termékeit csak költséges módon tudta Eritreán keresztül exportálni. Ráadásul a természeti források nélküli Eritrea a feldolgozó iparát fejlesztette, s az olcsó munkaerő Etiópiából történő elszívása szintén feszültséget teremtett a két állam között, amit csak tovább fokozott, hogy Asmara az etióp valuta, a Birr helyett 1997-ben bevezette saját valutáját, a Nakfát. A két ország viszonyát tovább rontotta Issayas eritreai elnök és Melesz Zenavi etióp miniszterelnök személyes ellentéte. Mindkét vezető a nemzeti nagyságot testesítette meg.

A szembenálló erők

Az eritreai hadsereg magját az EPLF gerillahadserege adta, amely több mint 20 évig harcolt a függetlenség kivívásáért. A függetlenség kiharcolása után az EPLF célja megváltozott: regionális hatalmi tényezőként kívánták látni országukat. E cél elérése érdekében fegyvereket szereztek be és fejlesztették a katonai infrastruktúrát (kézifegyverektől kezdve, a harckocsikon át a repülőkig). Az ország lakossága számára a legfontosabb “törvény” a nemzet fegyveres szolgálata lett. Az egész lakosságot intenzív kiképzésben részesítették. Néhány év alatt az eritreai haderő Afrika egyik legjobban felszerelt és kiképzett hadseregévé vált. Létszáma 1998 májusában az első lépcsős tartalékosok mozgósításával megközelítette a 120 000 főt. A haderőt hadosztályokba szervezték. Az eritreai lövész hadosztályok hadrendjében 3 lövészdandár volt, míg a gépesített hadosztályok egy harckocsi- és három tüzér dandárral rendelkeztek. A hadosztályok létszáma 6–7000 fő volt.

A haderő 200–300 db T–54 és T–55 típusú közepes harckocsival, számos páncélozott harcjárművel (BRDM–2, BMP–1, BTR–60), sok löveggel (76, 85, 122, 130 mm űrmérettel), illetve különböző típusú és űrméretű aknavetőkkel rendelkezett. A légierőnek 8 db MiG–21-es és 2 db MiG–23-as vadászrepülője, 6 db MB–339 könnyű támadó repülőgépe volt. Rendelkeztek még 4 db Mi–17 és 4 db Mi–24 helikopterrel, valamint 4 db kínai gyártmányú Y–12 szállítórepülővel. A haditengerészet 1100 fős állománya 10 hadihajót üzemeltetett.

…

A háború második szakasza

A 10 hónapos szünet után a harcok 1999 februárjában újultak ki Badme körzetében. A Badme–Shiraro frontszakaszon az eritreai 381. hadtest alárendeltségébe tartozó 1. hadosztály és a 161. hadtest 3. hadosztálya indított támadást február 6-án, majd február 8-án Tsorona térségében a 2001. eritreai hadtest lendült rohamra. Az eritreai támadások mindkét térségben február 11-éig tartottak, s eredmény nélkül értek véget. Az etióp állásokat nem tudták áttörni, s a harcokban jelentős veszteségeket szenvedtek. Etióp adatok szerint az eritreaiak 7000 halottat és sebesültet, 6 db harckocsit és 3 db BM–21 sorozatvetőt vesztettek. Az eritreai támadások kifulladása után az etióp hadsereg vette át a kezdeményezést.

Az "Alkony" hadművelethez Etiópia 5 hadosztályát vonta össze Badme körzetében. Velük szemben az eritreaiak három hadtestbe szervezet 7 hadosztálya állt. Az eritreai védelemhez tartozott még több, mint kétszáz löveg, 70 harckocsi és páncélozott jármű. Az etióp hadsereg február 23-án, tüzérségi támadással kezdte az offenzívát, amelyet a légierő és harckocsik bevetésével fokoztak, majd kibontakozott a gyalogság rohama is. Az Etióp Védelmi Erők 4 nap alatt két helyen törték át az eritreai lövészárok rendszert. Az eritreai csapatok súlyos veszteséget szenvedve visszavonultak. Ennek ellenére február 24-én az eritreaiak megsemmisítettek egy etióp harckocsi-zászlóaljat Badménál, 31 harckocsit kilőttek, 3-at zsákmányoltak. Az etióp támadás február 26-áig tartott, s részben sikeres volt. Visszafoglalták Badme városát, de rohamaik ezután megtörtek az eritreaiak megerősített állásain.

Március elején Tsorona térségében egy etióp páncélos dandár 6 óra alatt áttört az eritreaiak három védelmi vonalából kettőn, miközben több harckocsiját elvesztette. Az etióp parancsnokság a súlyos veszteségekre való tekintettel áthelyezte az offenzíva súlypontját a Központi Front zalambessai szakaszára. A Zalambessa–Igala térségben március 13. és 16. között lezajlott ütközetben ugyan mind az öt, itt védő eritreai hadosztály súlyos veszteségeket szenvedett, de a kezdeti sikerek után az etióp csapatok ismét kudarcot vallottak, az eritreai vonalakat nem tudták áttörni. Március közepére az etióp haderő is kimerült, s a kezdeményezés újra az eritreai hadsereg kezébe került. Az eritreaiaknak a március 17-én indult ellentámadás során sikerült visszafoglalniuk Badmét, ám a veszteségek mindkét oldalon rendkívül súlyosak voltak. A harcok végére, március 26-ra az eritreaiak legalább 8000 halottat vesztettek, míg az etióp csapatok legkevesebb 11 000-et.

Az offenzívák ideje alatt az etióp légierő MiG–23-ai számos légitámadást hajtottak végre katonai és polgári célpontok ellen is. Több légitámadás érte Asmara, Massawa és Assab városokat, de az eritreai légvédelem több harci gépet lelőtt.

A sikertelen márciusi offenzívák után az eritreai parancsnokság, újabb támadásra készülve, június közepére egy kommandó-, tizenegy lövész-, és két gépesített hadosztályt összpontosított Badme térségébe. Az eritreai erők hadrendje a következő volt:

271. hadtest: egy gépesített-, három lövészhadosztály

161. hadtest: három lövészhadosztály

381. hadtest: egy gépesített-, három lövészhadosztály

A parancsnokság tartalékát az 525. (kommandó) hadosztály alkotta. A támadást a 491. hadtest és a 2001. hadtest részei is támogatták. A veszélyeztetett arcvonalszakaszon az etióp hadsereg 21., 22. és 23. hadosztálya, valamint a gyors reteszerők (kb. négy hadosztály) állomásoztak. A támadást június 18-án 10 órakor a 271. hadtest erői kezdték meg tüzérségi zárótűzzel, amely után megindultak a gyalogsági egységek is. A hat napig tartó harcok alatt az eritreaiak nem értek el döntő sikert. A júniusi ütközetekben a két fél legalább 30 000 embert vesztett, nagyobb részét az eritreaiak.

Az eritreai offenzíva kudarca után az Etióp Védelmi Erők több fontos pozíciót visszafoglaltak, helyenként mélyen benyomulva az eritreai vonalak mögé, ahol megerősített állásokat építettek ki. E hadállások ellátását szamárkaravánok biztosították, melyek szerepe olyan jelentőségű volt, hogy a szamarat Etiópia “titkos fegyverének” is nevezték.

A háború mindkét ország gazdaságát igénybe vette. A külföldre szakadt diaszpóra ugyan nagy anyagi segítséget nyújtott a harcok folytatásához. Eritreában még hadikölcsönt is jegyeztek, hogy megsegítsék a költségvetést, de az eritreai gazdaság 1999 végére így is az összeomlás szélére került. A hadviselő felek helyzetét nehezítette az 1997 óta tartó szárazság, aminek következtében éhínség tombolt mindkét országban. Eritreában 1 millió, Etiópiában pedig 8 millió embert fenyegetett az éhhalál. A helyzetet súlyosbította, hogy a nemzetközi szervezetek által felajánlott élelmiszersegélyek célba juttatása komplikált volt. Eritrea ugyanis nem engedélyezte kikötőinek (Assab, Massawa) használatát, ezért kénytelenek voltak a kis kapacitású Dzsibuti kikötőjét igénybe venni. Ezen felül komoly gondot okozott a már kirakodott szállítmányoknak az ország belsejébe való jutatása is, mert a kevés teherautó, amellyel az etiópok rendelkeztek a frontot látta el.

…

Papp Tamás - Babos László

A teljes cikk megtalálható a Haditechnika 2004/1. számában